Hetedik fejezet

Chanyeol

    Értetlenül feküdtem az ágyamon, míg Baekhyun lassan vezette gyönyörű ujjait kissé izzadt tincseibe. Nem igazán értettem miért változott meg ilyen hirtelen, talán valami rosszat mondtam volna, vagy helytelen kérdésekkel bombáztam őt? De olyan sok minden érdekelt vele kapcsolatban! Bennem volt a kétely, valószínűleg nem ilyen volt régen, a hangulatingadozása teljesen megtévesztett és emiatt vakvágányra kerültem, nem értettem meg, hisz olyan hirtelen jött neki. Kíváncsi voltam a régi Baekhyunra, arra, aki a betegsége előtt volt, akinek nem voltak hangulatingadozásai, aki nem volt ennyire szabad. Vagy talán az volt, elvégre egy betegség nem változtatja meg ennyire egy ember életét, nem igaz?

   Tekintetem elidőzött fedetlen, gyönyörű foltokkal tarkított gerincén, annyira tetszett, annyira akartam, újra megízlelni a bőrét, áttérni a vállára, majd a nyakán megharapni a teljesen feltüzelt bőrt, hogy aztán megborzongva végig fusson ujja az arcomon és a hajamba vezesse ujjait. De mind ez csak ábránd volt, mely abban a pillanatban tört össze, ahogy felém fordította meggyötörtnek tűnt arcát. Szemeibe nézve rájöttem, hogy nem akar elmenni, de rosszul esett neki az, amit mondtam, de ténylegesen nem értettem miért nincs senki mellette.

   - Valami rosszat mondtam? – meg embereltem magam, hogy végre kinyögjek neki valamit. Kezemmel a takarót kerestem, hogy azzal takarjam el teljesen meztelen valómat, majd minden figyelmemet partneremre fordítottam.

    - Tudod… - simította kezeit a fehér lepedőre, majd kisebb erőt kifejtve a matracra felnyomta magát – szeretem a szexet… veled különösképp, ami nem tudom mi miatt van, de… ne bonyolítsuk – rázta a fejét már teljesen felém fordulva.

   Félre értelmezte, nem azt mondtam neki, hogy én akarok a pasija lenni egyszerűen csak nem értettem, hogy ilyen személyiséggel, hogy nem volt mellette egy segítő kéz. Mosolyogva mentem bele a már teljesen elfogadott játékba.

   - Részemről oké – bólintottam neki, mire rátérdelt az ágyra és fölém mászva ráült a takaróval fedett csípőmre.

   - Tudtam, hogy egy seggfej vagy, illetve erre számítottam – simította végig kezét a mellkasomon, majd a mellbimbómmal kezdett el játszadozni – De valahol mélyen úgy érzem, hogy…nem az vagy, akinek látszol.

   Lassan csókolta végig minden porcikámat a bordáimtól egészem a fülem tövéig, mire én teljesen megremegtem alatta, felizgatott, tetszett, hogy nem csak egyből a tárgyra tért, hanem egy kicsit játszadozott, törődött velem.

   - Oh, nem… - ráztam a fejem, mikor összeérintette orrainkat – egy seggfej vagyok, becsszó – mosolyodtam el, majd csípőjére fogva óvatosan mozdítottam meg őt, hogy érezze már teljesen felkészült mivoltomat.

   - Ennek örülök – nyögött fel, majd hajamba csúsztatta ujjait, hogy aztán erősen meghúzva tincseimet a nyakamra marva egy szép foltot kreáljon bőrömre. – Úgy csalódnék, ha kiderülne, hogy mégsem vagy olyan rossz fiú – lihegte teljesen felperzselt énemre. Hangja teljes eksztázisba ejtett, nem akartam elhinni, hogy ide is eljutottunk, miszerint Baekhyun épp felizgat, nyalogat, szinte birtokol, miközben azt akarja, hogy mellette maradjak, és kielégítsem a vágyait. Tettei és persze egy oktávval mélyebb és erotikus hangja miatt felgyülemlett bennem a vágy, így a csípőjére fogva magam alá fordítottam, míg ő azonnal felhúzta lábait és egy hatalmas mosolyra húzta vékony ajkait.

  - Nyugi, egy igazi seggfej vagyok, nem fogsz csalódni – haraptam nyakán kidülledő erére, majd megszívva a bőrét kezemmel azonnal férfiasságához kaptam, hogy aztán egymás testébe belefeledkezve együtt érjen el minket a gyönyör.

   És nem bonyolítottuk, egész jól megvoltunk, nem volt túl rendszeres, sőt mondhatnám azt is, hogy jobb esetben egy héten kétszer sikerült rászánnom magam, hogy találkozzunk.

  Aztán egyszer csak megszakadt, nem keresett, én sem kerestem, teljesen elhavazott a munka, szaladgáltam a kórházak között, illetve megkeresett a cég egyik küldöttje, miszerint mellém rendelték. Ő adta át nekem az információkat a gyógyszerekkel és a kvótákkal kapcsolatban. A legjobb tízes listát is kézhez kaptam és teljesen ledöbbenve olvastam, hogy köztük van az a bizonyos Wu Yifan. Az az ember, aki Junymeon szeretője... akinek van valami köze Baekhyunhoz.

 

   Otthon a tévé előtt ülve, egy pohár borral a kezemben gondolkoztam az elkövetkezendő napon, illetve az összefüggéseken.

 Baekhyun azt állította, hogy ismeri Yifant, ő ajánlotta Junmyeont, erre a doki azt mondta, hogy ez a Yifan jó ember, de Baek csak elhúzta a száját, lehet Baekhyunnak valami kapcsolata volt ezzel a szőkével?

    Bezavarodtam, így inkább a poharamba kortyoltam, és kissé kótyagos fejjel döntöttem úgy, hogy mivel nem sokára fizetést kapok, venni fogok egy kocsit, elvégre megvolt mindenem, amire vágytam, már csak a kocsi hiányzott a listáról. Egy szép sportkocsi, vagy egy terepjáró, vagy valami kényelmes.

  Hatalmas léptekkel indultam el a céges kocsihoz, hogy a bőröndömet szépen betegyem a csomagtartóba, majd beülve haza menjek, és beszéljek Junyeollal a havi kvótámról. Egyetlen egy jó dolog származott abból, hogy a bátyám rajtam élősködött, elvégezte a számolást. Nem nekem kellett a blokkokon, számlákon ülni, elintézte helyettem ő.

   Boldog sóhajt engedtem, már szinte éreztem az orromban az otthon illatát, mikor a semmiből megjelent Yifan, és elém lépve tökéletes mozdulattal vágott gyomorszájon. Hirtelen azt sem tudtam mitévő legyek, azonnal a térdemre rogytam és a fájó ponthoz kaptam. Beszélni kezdett nekem a folyamatról, ami épp lejátszódik a testemben, de nem igen figyeltem rá. Öklendezni kezdtem, mire elnevette magát. Csak tudtam volna miért vert meg, nem ártottam én neki, illetve egészen idáig azt hittem. A savakról, meg a morfiumról hadovált, majd a galléromnál megragadva lökött a földre, fölém térdelt, egyenesen a szemembe nézett, míg én fátyolos tekintettel próbáltam nem öklendezni, mosolyogva megrázta a fejét és csak annyit mondott, hogy attól nem lesz jobb, ha hányok. Szerettem volna neki visszaszólni, szemközt köpni, vagy tenni ellene valamit, de oly’ annyira leblokkolt a testem, és csak a fájdalomra koncentrált, hogy képtelen lettem volna bármit is tenni ellene.

   - Tudod miért kaptad? – simított bele a hajába, mire én kicsit összeszedve magam hangosan kapkodtam a levegő után, és a hátamat a kocsi platójához nyomva vártam egy kis nyugodtságot a testemtől. Nem tudtam neki szavakkal válaszolni, minden pillanatban úgy éreztem, hogy azonnal elhányom magam, a torkomban éreztem az aznapi ebédemet, ami nem tett túl jót a közérzetemnek, ráadásul még ezt a majmot is lesnem kellett. Megráztam a fejem, majd egyetlen másodpercre pillantottam fölém tornyosuló, kigyúrt alakjára.

    - Ne szórakozz velem… elég jól tolod az ipart és az, hogy Kim dokival közelebb viszonyba kerültél, nem jelenti azt, hogy te szarjaid leváltják az én gyógyszereimet, mert akkor is az enyémet fogja ajánlani a betegeknek. Rengeteg embert gyógyítottunk már ki a depresszióból, az öngyilkos hajlamokat is javítja, sőt még én is szedem őket a dührohamaimra. Begurulok, ha valaki szórakozik velem, mitöbb a munkámmal és hátráltatja azt, főleg, ha olyan kezdő, mint amilyen te is vagy! – Esküszöm elhittem egy pillanatra, hogy van képe ahhoz, hogy egy földön üldögélő épp hányni készülő, már „megvert” embert leköpjön, de csak közelebb hajolt az arcomhoz, gúnyos hangnemben mondott mindent, ami elhagyta a száját, királynak érezte magát, mikor a tízes listán csak a hatodik helyen volt.

   - Tudod mit mondanak rólam? – tárta szét a karjait, és úgy várta, hogy végre megszólaljak. Mintha azt akarta volna, hogy behódoljak neki, hogy a talpát nyalva mindent megtegyek csak is miatta, úgy ugorjak, ahogy fütyül, csak hogy engem nem ilyen fából faragtak, saját elképzelésem volt erről a munkáról, és szó szerint a csúcsra akartam törni.

   - Azt, hogy benne vagy a legjobb tízben? – kérdeztem már összeszedett valómmal. Nem akartam gyengének és befolyásolhatónak tűnni, hisz nem volt benne semmi igazság. Egy kemény embernek vallottam magam, elvégre rengeteg mindenen kellett keresztül mennem ahhoz, hogy ott lehessek ahol. A rengeteg elnyomás, amit kaptam megtanított az életre, hogy nincs, akire támaszkodhat az ember, hisz mindig egyedül van, még ha nem is tűnik úgy. Pont ezért nem kellett elrontani az éltet szerelemmel, kapcsolatokkal, elég egy partner, akin levezetheted a feszültséget.

     - És azt ugyan tudod-e a kis agyaddal miért? Mert katona voltam és kiiktatom az ellenséget.

    Annyira, de annyira felidegesített azzal, hogy semminek nézett, hogy nem voltam a szemében senki, csak egy mitugrász gyerek, aki próbálkozik ezzel a szakmával, de hiába, mert úgy is csak a porban ragadt, elnyomott kisgyerek marad. És a leginkább az irritált, hogy minden szavából csavarni lehetett volna gúnyt, mosolygott, és mikor elhatároztam, hogy most már felkelek kirúgta a lábam magam alól. Megalázva éreztem magam, csak próbálkoztam, és semmi sem akart összejönni, mikor már elhittem egy pillanatra, hogy az éltem kezd sínen haladni, belekeveredek valami olyanba, ami még rosszabb, mint az eddigi életem. Gratulálok magamnak!

   - Kapd be – köptem felé a szavakat összeszorított fogakkal, hisz a gyomrom még mindig liftezett a nyelőcsövemben, de összeszedve minden erőmet egy egyszerű mozdulattal lendítettem meg az öklöm. Láttam, ahogy ajkai szélén azonnal kiserken a vére, míg én egy mosolyt elnyomva kapok az öklömhöz. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fájhat az, ha valakinek csak úgy random bemosok egyet, a fájdalom először a gyomromba nyilallt, majd mikor realizáltam, hogy megütöttem átvándorolt a bütykeimbe, én pedig felnyögve kezdtem el szidni őt.

   - Majd otthon jegeld le kicsit, ha még pár nap múlva is fáj, irány a röntgen – mosolygott továbbra is. Úgy szerettem volna adni neki még egyet, csak törődni akartam vele, és kiadni minden feszültségemet, amit leginkább ő keltett bennem. Úgy viselkedett, mintha nem kapott volna semmit, szinte győztesként távozott a helyszínről és a fekete sportkocsijához indult.

   - Baszki – suttogtam szinte magamnak, és a kezemre pillantottam. Óvatosan kezdtem el masszírozni, majd nagyokat sóhajtva a fájdalom miatt felálltam, és bedobtam a bőröndöt a kocsi csomagtartójába.

    - Ja… - állt meg mellettem, és kihajolva az ablakon a szemeimbe nézett. Rideg és enyhén dühös tekintete nem tetszett, tudtam, hogy valami olyat fog mondani, ami amolyan fenyegetés lesz, vagy csak egy tanács, amit jobb lesz betartani, ha nem akarok még egyszer a földön fetrengeni és öklendezni – Felejtsd el Baekhyunt!

 Ha azt mondom megállt egy pillanatra a szívverésem, a lélegzetvételem, de még a vérem is az ereimben, akkor szerintem nem hazudok. Ott álltam a kocsi mellett teljesen megilletődve és válaszokat követeltem. Arra a kurva kérdésre, hogy mi a fene van Baekhyun és Yifan között? Idegesített a tudat, hogy volt valami, sőt még az is lehet, hogy még mindig tart, és nem akartam egy olyan emberrel szexelni, aki mással is van. Még a végén elkapnék valami fertőzést, állítólag a melegeknél jobban terjed az ilyesmi, de lehet, ez csak szóbeszéd.

   - Szóval jól állsz, ezen a héten hány kórházba mész, és várhatólag mennyi lesz a dobozszám, amit leadsz? – érdeklődött Junyeol, míg a papírja felett görnyedt egy szétrágott tollal a kezében, orrán az idegesítően rikító, zöld szemüvegével és a telefonjával, amin a számológép volt megnyitva. Nem akartam beszélgetni vele erről, őszintén, semmiről nem akartam beszélgetni, élni sem volt kedvem, mert teljesen elrontotta az az idióta ezzel az egész fenyegetősdivel. Az, hogy Baekhyunra gondoltam csak még inkább felnyomta az agyvizemet, elvégre… nem kerestük egymást, de valahol belül talán az egyik atomomban éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Talán csak a kielégülés hiányzott vagy csak Baekhyun jelenléte, bőrének tapintása, netán csak az illata, de akartam, hogy végre ismét a közelében legyek, de ő nem keresett én pedig nem akartam túl akaszkodó lenni. Hiányzott…

    Hogy mégis mije, vagy miért arra nem tudtam volna választ adni, akkor, abban a pillanatban, de nem is akartam, hisz tudtam, hogy nem vagyok normális. Viszont ki kellett derítenem, hogy mi volt, vagy van e-között a két jómadár között.

   - Chanyeol – bökdöste meg arcomat bátyám a nyálas írószerével, mire én éles pillantással reagáltam, majd erőszakosan töröltem a felsőm ujjába az arcomat – válaszolnál a feltett kérdésimre? – csúsztatta ujjait a szemüvegére, majd az asztalra rakva, orrnyergét kezdte el masszírozni.

    - Nehogy már még neked álljon feljebb, mikor itt lebzselsz nálam. Basszus a bátyám vagy! Van egy csomó pénzed ezzel a tőzsdés idiótasággal, a nyakamon élsz, mert Nina kirúgott, mi lenne, ha vennél egy lakást és így majdnem harmincöt évesen vállalnád magadért a felelősséget? – kiakadtam és nem szabadott volna. Nem őt kellett volna büntetnem azért, mert kifordultam önmagamból.

    Érezni kezdtem, kíváncsi voltam, de leginkább a tudat zavart, hogy Yifan létezik és tud rólam. Megerősített abban, hogy jól végzem a munkámat, talán ő is félni kezdett, hogy előrébb léphetek, és letaszítom őt a tízes listáról, de basszus ez nem jelentett semmit. Talán zsarolni akart? Vagy egyszerűen ez csak egy jó tanács volt, mert őt is átejtette? Megzavarodtam, teljesen elvesztettem azt a Chanyeolt, aki régen voltam és valaki teljesen más lépett elő, az, akit mindig is rejtegettem legbelül, akit hatalmas kőfalakkal védtem, aki egy senki volt, aki minden apró kis szón elsírta magát, aki gyerekkorában sírva szaladt az anyja kezébe, mert rosszat álmodott. De nem akartam, hogy ez így menjen tovább, nem akartam megmutatni ezt az énemet, nem akartam elgyengülni.