Első fejezet

Chanyeol

     Hangosan üvöltött a zene a kis boltban. A Nap sugarai megvilágították, az egészet, a fehér falak, amelyek visszaverték őket, szinte kiégették a retinámat. Fejem a ritmusra járt, miközben ujjaimmal a kasszán játszottam: fürgén szaladgáltak a gombokon, majd lenyomva az utolsót is megjelent előttem a blokk, amin egy szép kis összeg állt. 

      - Hetvenötezer won - mosolyogtam az előttem álló gyönyörű hölgyre - Nincs szüksége egy fejhallgatóra? Tudja, most kifejezetten olcsó. Tizenöt százalék kedvezmény csak magának! - próbáltam ismét eladni valami értelmetlen dolgot. Semmi értelme nincs annak, hogy egy ismeretlen nőnek fejhallgatót adjak úgy, hogy azt sem tudom szüksége van-e rá, de ez a dolgom. Ezért vagyok itt, hogy eladjak. Bármit: igaz, hogy kétutcányira innen megvehetik ugyanazt a terméket minimum ötezer wonnal olcsóbban, de ezért kapom a pénzem. 

   - Öhm... mennyi lenne? - kérdezte kissé zavarba jőve. Kacéran elmosolyogtam, miközben a szívem gyorsabbra vette a tempót. Utáltam, hogy úgy dobogott, ahogy neki jól esett, nem tudtam kordában tartani, ahogy mást se nagyon. Az életem általában romokban hevert, de ezt majd késöbb. Felmutattam a mutató ujjamat ezzel jelezve, hogy várjon rám egy pillanatot. Hátat fordítottam neki, lehajoltam, és felvettem a földről a terméket. 

      - Hát... - vakartam meg tarkóm, miközben ismét rámosolyogtam a hölgyre - az eredeti ára, ugyanannyi, mint annak, amit a kezében tart! - böktem rá a külső töltőre, ami a kezében foglalt helyet. - De, most odaadom, csak magának, csak most hatvanezerért. Megegyeztünk? - pillantottam szemeibe. Értettem az emberek rábeszélésében! Bár lehet ebben az egészben közre játszott az általában kisfiús külsőm, a hegyes manófüleim, az arcomon lévő gödröcskéim, és a vakító mosolyom is.

     - P... persze! Üsse csak be! - biccentett a kassza felé. Láttam az arcán, hogy zavarban van. Teljesen elvörösödött, ráadásul a kezeivel haját kezdte el piszkálni, halál édes volt!

   Boldogságomat nem tudtam elrejteni, széles mosollyal ütöttem be az összeget, majd adtam oda a nőnek a dobozt. Elmosolyodva vette ki a kezemből, odaadta a kifizetendő összeget, majd odébb állt. 

      - Nem mellesleg. Irigylem a férjét, hisz' a maga szeme gyönyörű! - támaszkodtam a pultra. Ténylegesen szép nő volt. Fekete haja rendezetten omlott vállára, szemhéjára vöröses barna púdert tett fel, és a vízvonalán halványan látszódott, hogy kihúzta, talán még reggel. Rövid ujjúja feszült a mellénél ezzel megmutatta dekoltázsát.

     - Nincs... nincs férjem - rázta meg a fejét szégyellősen pakolás közben. Rám pillantott, és a mellkasomon lévő név kártyát tanulmányozta. - Köszönöm kedves Chanyeol. További szép napot! - intett egyet. Zavarában észre sem vette, hogy a háta mögött ott van a főnököm lánya. Bocsánatot kérve ment a hölgy tovább.

      - Szép napot magának is! - mosolyogtam az előttem álló lányra.

     Ahogy kilépett a boltból sóhajtottam egy nagyot. Kezemre támaszkodtam, és csak bámultam ki a fejemből. Egészen addig, míg valaki mellém nem csapódott. Kissé megijedve ugrottam arrébb. 

        - Oh Channie, te szoknyavadász. Már megint rásóztál egy anyukára valamit? - ugrott fel a pultra. Csilingelő hangja betöltötte az egész boltot. Arca kissé vörös volt, ajkai ívesek és fogai csillogóak. Kissé lenőtt hajába túrt, majd nyakkendőmnél fogva magához rántott. - Azt hittem már sosem megy el - suttogott ajkamra, mire kajánul elmosolyodtam. 

      - Te is tudod, hogy Mr.Liu nem örülne, ha meglátna minket így - mutattam a közöttünk lévő milliméterekre. Lábait a derekamra kulcsolta, és ajkaimra mart.

        - Dugj meg a raktárban! - nyögte csókunkba. Nem kellett kétszer mondani, azonnal feneke alá nyúltam, és a hátsó raktárhoz igyekeztem.

      A kapcsolatunk nem volt több holmi szexnél. Munka közben jó volt kikapcsolódni, és mivel jó összhangban voltunk sokszor csináltuk. Ahol épp ránk jött, az öltözőben, az irodában, de a legkedvencebb helyünk a raktár volt. Mr.Liu sosem tudta, hogy merre vagyunk, de nem is sejtette. Azt tudta, hogy a kémia működik köztem és a lánya között, mégsem ejtett róla sohasem szót, ami nekem csak jó volt.

     Kezemmel tartottam addig, míg el nem értük a kitűzött célt. Lábammal löktem be az ajtót, majd a legközelebbi raklapra tettem. Ujjai már nadrágom korcánál járt, míg én egyszerű mozdulattal toltam le feszesnek tűnő nadrágját.

      - Ah ez az! - nyögött fel, mikor megérezte merev férfiasságomat. Valami kiesett nadrágjából, de nem figyeltünk rá, helyette egymást kényeztettük. Mély férfias nyögés csúszott ki ajkaim közül, mikor hosszomra fogott. - Haladjunk, még apa mindenre rájön! - csókolt nyakamba. Mindig ezt mondja, de ő akarja a legjobban. Felsóhajtottam, majd ujjaimat vékony bugyijába csúsztattam.

      - Park Chanyeol! Mit művelsz a lányommal? - hallottam meg a férfi mély, ellen mondást nem tűrő hangját.

     Megfagytam. Ott álltam a főnököm előtt, és nem tudtam semmit sem tagadni. Amber ellökött magától, és gyorsan felráncigálta magára az alsóneműit.

     - Megmagyarázom! - tettem fel fejem mellé két kezem, ezzel védekezve. De én barom arra nem gondoltam, hogy így a nadrágom a bokámra csúszik.

     - Nem! Nem magyarázol te semmit. Ki vagy rúgva. Takarodj az üzletemből! - lépdelt felém, halkan sziszegve a szavakat. Amilyen gyorsan csak tudtam húztam fel a nadrágom, és siettem ki a raktárból. Kiérve megpillantottam egy hátulról kifejezetten szépnek tűnő nőt. Felhúztam a sliccemet, és lazán mellé sétáltam.

     - Segíthetek? - mosolyogtam rá, mire rám pillantott - Tudja, kétutcányira innen simán megkap egy ilyen lejátszót, csak olcsóbban, és nagyobb a teljesítménye. Nem mellesleg irigylem a férjét, hisz' a maga szeme gyönyörű. Megadná a telefon számát? - kacsintottam a nőre. Végszóra dübörgött ki a raktárból a drága főnököm.

     - Azt mondtam takarodj a boltomból, te szarházi! - ordított. Ron és Matt, a biztonsági őrök fogták le, hogy ne jöjjön nekem.

       - Több mint egymillió wont szereztem neked, te disznó! Át utalhatod, vagy csekket is küldhetsz! Amber tudja a címem! - mondtam gúnyosan. Láttam, hogy a nő csak kapkodja a fejét. Már épp szóra nyitotta ajkait, mikor Mr.Liu kiszakadt Matték kezei közül, és elindult felém.

    - Ha most megbocsájt! - mosolyogtam a nőre, és szaladtam az életemért. Kiérve az üzletből még hallottam, hogy a nő a telefonszámát kiabálja, de már nem tudtam figyelni.

     Aranyos nevetés töltötte meg a szobát. Kissé felháborodtam, azt sem tudtam hirtelen merre menjek, így a végén jó barátomnál kötöttem ki. Egy csendes lakás fent a tizenkettediken, ahol nincs senki olyan, aki felidegesítene, nyugodtan mondhattam azt, hogy tökéletes.

    Nevetése alább hagyott mikor megpillantotta arcomat, én nem tartottam olyan viccesnek a helyzetet. Ujjaival a csészéje fülét kereste, majd kortyolt egyet a kávéjából. Ébenfekete haját megigazította rövidke, csontos ujjaival rendezgette tincseit, majd megköszörülte torkát, és engem kezdett el tanulmányozni.

     - Tehát összegezzük. Már lassan fél éve összejártok Amberrel a raktárban, erről a főnököd nem tudott, és most rajta kapott titeket. Kirúgott, nincs munkád, ráadásul az öreg tartozik neked? - tette fel az utolsó kérdését. Idegességemben a kanapéba markoltam, sóhajtottam egy nagyot, majd bólintottam.

     - Nagy szarban vagyok Jongin, szóval igazán segíthetnél nekem, ha már a legjobb barátomnak hívlak - mondtam egy cseppnyi gúnnyal a hangomban. Érzelemmentes arccal állt fel a fotelből, és lomha léptekkel a fiókos komódhoz sétált. Kihúzta a középső fiókot, amin egy kis, fém M betű díszelgett.

     Rengeteg papír, csak annyit láttam, böngészett közöttük. Kétszer háromszor végig futott az ujja a lapokon, majd egy "áh megvan" fel kiáltás után kikapta az egyetlen dossziét. Megfordult, és a lábával lökte a vissza a papírokkal teli fiókot. Visszasétált, leült, majd felém fordult.

     - Segítek - bólintott. Kissé megkönnyebbültem, de továbbra is feszülten figyeltem a mozdulatait. Barátok voltunk, de én egy kissé féltem tőle. - Tehát, mint látod - adott a kezembe egy papírost, amin millió meg egy név fel volt sorolva. Nem hagytam, hogy tovább beszéljen, én nem akarok a hülye bizniszeiben benne lenni, csak egy jól fizető állás kéne. 

-Várj, én nem akarok belefolyni ebbe! – toltam el a papírt még mielőtt bele tette volna az ölembe - Az is elég, ha pincér leszek, vagy konyhai kisegítő, esetleg titkár, nem tudom, de én nem nyúlok ezekhez a piszkos dolgokhoz! – ráztam hevesen a fejem. Bár nem neveltek túl jó fiúnak, ráadásul minden nőt meghúztam, aki az utamba került, és megadta magát, szar munkát sosem akartam csinálni, törvénybe ütközőt meg főleg. Szóval Jongin drogos üzlete kilőve.

-Rendben akkor szépen bemész hétfőn a SKY-ba, megkeresed Dr.Kim-et, és csak annyit mondasz az én kiközvetítésemben vagy – tette le a kezéből a lapokat, majd ujjai közé vette a kristálypoharát, majd belekortyolt az italába.

     Undorodtam az orvosoktól, apám is az volt, sőt… Nekem is annak kellett volna lennem, csak inkább a kicsapongó élet mellett döntöttem, és ott hagytam, az egész egyetemet a fenébe, pedig anyáék már előre kifizették az egész évet. Hát, ez vagyok én. Eddig minden jót abba hagytam, ami az életemben volt.

      Idegtépő csend uralkodott a lakásomon. Nem szerettem, sőt kifejezetten utáltam, de nem volt senki sem a kétszobás és bazi nagy hallos lakásban, rajtam kívül. Lábaimat lomhán pakoltam egymás után, a talpam csattogása törte meg a csendet. A konyhába érve lefőztem egy kávét, majd az egyik polcon előre csomagolt gluténmentes kekszet kerestem. Ujjaim hideg fémnek ütköztek, felpillantva megláttam a kulcsot, a másikat, ami eddig Ambernél volt. Bármikor, amikor ideje volt feljött, és elszórakoztattuk egymást, de most megszakadt a kapcsolat, mondjuk, nem mintha hiányozna. 

      A friss illat az orromba férkőzött, ami egyben megnyugvással is szolgált. Szombat révén nem kellett sehova sem mennem, elvégre munkám se volt. Egy jóleső korty után pillantottam a naptáramra, amin nagy betűkkel egy meghökkentő információ állt.

 "Családi vacsora fél kilenckor anyáéknál. Vinni: minimum egy üveg bort, vagy whiskeyt! Nem bunkónak lenni, vigyázni a számra!" 

      A Nap utolsó sugarai nyaldosták arcomat. A jól eső meleg miatt, amit még árasztott, a hátamon végig szaladt valami. Kezemet erőtlenül emeltem a szépen kidolgozott tölgyfa ajtóhoz, nem akartam itt lenni. Úgyis a bátyám sikeréről fog szólni minden. Mindig fel volt fújva az egész. 

      Végül kétszer kopogtattam, majd remegő gyomorral vártam, hogy Eomma ajtót nyisson. Feltűnő alakját megláttam, és minden kiszállt belőlem. Nem féltem elmondani a dolgokat, csak mosolyogva borultam karjaiba. Hajának illata felidézte bennem a régi emlékeket. Mikor a bátyámmal és nővéremmel futkároztunk a parkban, Ő odajött mondván, hogy irány haza. Fáradt voltam, és még csak öt éves, így kezében vitt, én pedig ruhájának és hajának kellemes illatába burkolózva pihentem vállán. 

      - Szervusz, kisfiam! Jó látni téged. Igazán meglátogathatnál minket gyakrabban, apáddal már kezdtünk félni, hogy ide sem dugod az orrod - simított végig hajamon, és kissé eltolva magától csontos ujjaival az arcélemet simogatta. Szépen ívelt ajkait homlokomra nyomta, és egy hosszú csókot nyomott rá. Szívemet melegség töltötte be, imádtam, hogy bármikor képes ilyen anya lenni. 

    - Tudom Eomma, sajnálom, de lefoglalt a munka. Örülök, hogy itt lehetek! - mosolyogtam, majd megfogtam apró, enyhén ráncos kezét, és befelé vettem az utat. A házat kellemes idő járta át, és a gyermekkorom illata furakodott az orromba. Végig csoszogva a folyosón a szemem elé került milliónyi emlék, a fal firkálás, papírvagdosás, szőnyeglyukasztás és a további gyerek csínyek.

    A nappaliba sétálva, mosolyogva köszöntöttem a bent lévőket, először édesapámat, majd a nővéremet - kisfiát- és végül a bátyámat, aki pöffeszkedve ült a legkényelmesebb fotelben.

       - Szervusz, drága bátyám! - szólítottam meg kissé gúnyosan, és lehajolva hozzá öleltem meg, mert ugye nem kell felkelni. Nem kell szeretettel várni a fiatalabb testvért, elvégre nem ér ő semmit, hisz ott hagyta az iskolát, pluszban még állása sincs.

     Idegesítő, európai barátnője ott ült a karfán, vörös, márkás ruhájában mutogatta dekoltázsát, és combjait. Kétszer - háromszor végig nézett rajtam, én pedig egy bárgyú mosollyal üdvözöltem.

              - Áh igen! - kaptam észbe - Eomma! Hoztam egy üveg vörösbort, remélem, megfelel a vacsorához! - sétáltam be a gyerekkoromba. Ismét felelevenedett a kép, ahogy Yoorával a kis tűzhelynél ugráltunk, míg anya alapanyagokat pakolt a kis tálkákba. Akkoriban a fal orgona lilában úszott, a padlót hófehér járólap fedte, a bútorok kopottak és öregek voltak. Mára a fal hófehér volt, nagy fekete virágmintákkal,  járólap helyett fapadló húzódott papucsos talpunk alatt. A bútorok modernek voltak, passzoltak a falhoz, a hűtőn pedig régi fotók sorakoztak, amiken még mosolyogva öleltük át egymást testvéreimmel. Persze tökéletes képek lettek volna, ha én, mint csúnya kisgyerek nem lógok ki a sorból.

     Nem voltam egy szép gyerek, sőt kifejezetten csúnya voltam, a szemem már akkoriban sem volt jó, így szemüveget viseltem, a füleim borzalmasan elálltak és akkor a kis görényemről ne is beszéljünk. Imádtam őket, bár ma már nem értem mit szerettem annyira bennük, ugyanis kettő is volt.

-Persze drágám, örülök, hogy ilyen figyelmes vagy. Menj, beszélgess a többiekkel, elvégre olyan ritkán vagyunk együtt – szusszant egyet mosolyogva, majd egyik lábáról a másikra helyezte a súlyát, miközben a főzőlapon lévő fazékba épp holmi fűszert szórt.

   Unott pofával, enyhén felhúzott orral sétáltam be abba a helyiségbe, ahol régen egymást kergettük boldogan és önfeledten, akkor viszont szinte átkokat szórunk egymásra puszta tekintettel. Nem volt bajom a nővéremmel és a kis Jasonnel sem, de Junyeol… Már akkor megutáltam, mikor egyetemre ment, túlságosan is felnőttnek akart tűnni, pedig még a mai napig egy nagy gyerek sok pénzzel.